Hozzávalók:
2 nagy céklagumó
1 közepes burgonya
1 közepes vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj
1 dl főzőtejszín
só
bors
1 mokkáskanál római kömény
2 dkg mandulaforgács
Elkészítés:
A céklát és a burgonyát megtisztítjuk, majd apró kockákra vágjuk.
A vöröshagymát finomra vágjuk, kevés olajon dinsztelni kezdjük, hozzáadjuk a szeletekre vágott fokhagymát. 1-2 perc múlva belerakjuk a felkockázott burgonyát és céklát.
10 percig sűrűn kavargatva együtt dinszteljük őket. Felöntjük 1 liter hideg vízzel. Sózzuk, 1-2 tekerésnyi borssal ízesítjük. Hozzáadjuk a római köményt. Csakis római köményt használjunk, a hagyományos kömény nem illik ebbe az íz világba.
Fedőt teszünk az edényre, és puhára főzzük a zöldségeket.
Ha megfőtt, botmixerrel pürésítjük.
Belekeverjük a tejszínt, s ha kell, még ízesíthetjük a fűszerekkel. 1-2 percre még visszatesszük a tűzre.
Száraz serpenyőben picit megpirítjuk a mandulát.
A céklakrémlevest tányérba merjük. Pirított mandulával tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése