2014. július 17., csütörtök

Kapros-túrós 1

Hozzávalók


Tészta:
  • 300 g liszt
  • 120 g zsír
  • 3 ek. cukor
  • 20 g friss élesztő
  • egy fél kk. só
  • kb. 3 ek. tejföl
Túrós réteg:
  • 750 g túró
  •  csipet só
  • 50 g puha vaj
  • 3 ek. cukor
  • 3 tojás
  • 2 ek. búzadara
  • 2 ek. liszt
  • 1 kis csokor kapor
Tetejére még:
  • 1 ek. tejföl.
 A megadott mennyiség egy kb. 38x26 cm-es tepsinyit fog kiadni.
1. A tésztához a lisztet, a cukrot, a sót, az élesztőt és a zsírt egy tálba mérjük, és elmorzsoljuk.

Ezután annyi tejfölt gyúrunk még hozzá, hogy szépen összeálljon a tészta és jól gyúrható legyen.

2. Lisztezett felületen akkorára nyújtjuk a tésztát, amekkora a tepsink, majd a sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük a tésztát.

3. A töltelékhez a túrót a sóval, a cukorral és a vajjal összegyúrjuk, majd hozzákeverjük a tojássárgákat úgy, hogy a harmadik tojás sárgájának kb. a felét félretesszük. Hozzákeverjük a búzadarát, a lisztet és az apróra vágott kaprot is. A tojásfehérjéket habbá verjük, majd két részletben a túrós töltelékhez forgatjuk.

4. A túrós tölteléket a tésztán elegyengetjük.

5. A félretett fél tojássárgát az egy evőkanálnyi tejföllel összekeverjük, és ezzel kenjük le a túrós réteg tetejét.

6. 180°C-ra előmelegített sütőben kb. egy órán keresztül sütjük: akkor van kész, amikor a teteje már szépen megpirul. Ha langyosra hűlt, a tepsiben kockákra vágjuk, és azonnal tálaljuk.

Méregtelenítő és hámlasztó sós testradír

A sós testradír segít megszabadulni az elhalt hámsejtektől, így a bőr még puhábbá és rugalmasabbá válik. Mindezek mellett segít a test méregtelenítésében és ennek köszönhetően a közérzetünk is sokkal jobbá válik.
Hozzávalók
- 2 evőkanál tengeri só
- egy csepp levendula illóolaj
- 2-3 evőkanál olívaolaj
Elkészítése
Első lépésként tegyük egy tálba az összes összetevőt és jó alaposan kevergessük, míg össze nem áll. Majd érdemes a zuhany alá állni, mivel ez a massza csak a kicsit nedves bőrön hat igazán jól. Szépen lassan kezdjük el dörzsölni körkörös mozdulatokkal a testünket a lábaktól kezdve. Innen haladjunk fokozatosan felfelé és először a karokat kenjünk be széles mozdulatokkal, majd folytassuk a szív irányába. Ha minden területet sikerült jó alaposan átdörzsölni, a testünket öblítsük le a zuhany alatt. Ezt követően csak óvatos és apró mozdulatokkal szárítkozzunk meg, utána akár hidratáló krémmel is bekenhetjük magunkat. A legjobb, ha ezt egy 20 perces relaxáció követi, ami alatt végig tartsuk melegen a testünket.

Vaníliás testradír

  • 1/2 csésze őrölt kávé
  • 1/2 csésze barnacukor
  • 2 evőkanálnyi kókuszolaj
  • 2 evőkanálnyi ricinusolaj
  • 1/2 teáskanálnyi természetes vanília kivonat
Nem csak frissít, de szépít is

Elkészítés

Az összes hozzávalót öntsd egy tálba, majd jó alaposan keverd el, hogy a kókusz és a ricinus olaja is mindenhol érje a kávét és a cukrot. A kész keveréket tedd egy légmentesen zárható üvegbe, majd zuhanyzáskor egy kisebb adaggal dörzsöld át vele a bőrödet és öblítsd le a kis szemcséket.

2014. július 16., szerda

Kókuszzsír, kókuszolaj


shutterstock_116399911-636x421

A kókuszzsír szobahőmérsékleten fehér, szilárd halmazállapotú, zsírszerű anyag. Melegítve folyékonnyá válik, ezt hívjuk kókuszolajnak. Magasan telített, magnéziumot, kálciumot, cinket és vasat is tartalmaz. A közepes láncú zsírsavaknak köszönhetően gombaölő és antibakteriális hatású, laurinsav tartalmának köszönhetően immunrendszer erősítő, így hatékony a herpeszre, influenzára is.


Elkészítési módja szerint három fajtája ismeretes: hidegen sajtolt, szűz, és finomított kókuszolaj, roppant sokoldalúan felhasználható a főzés során. Most viszont mi a kókuszolaj szépségápolásban betöltött szerepét vizsgáljuk. Íme 50 tipp, hogyan aknázd ki e növény csodálatos ajándékait.

Haj

 1. Mély kondicionálás: néhány evőkanál kókuszolajat masszírozz be a hajadba, majd csavard be egy meleg törülközővel, s hagyd így pár órán keresztül, vagy akár egész éjszaka. Ezután alaposan mosd meg a hajad. A hatás nem marad el, hajad selymes és fényes lesz. Hogyan? A kókuszolaj behatol a haj szerkezetébe, hidratálja és megvédi azt a környezeti hatásoktól.
 2. Intenzív, mély kondicionálás: a még intenzívebb kondicionáláshoz a kókuszolajat használjuk avokádóval. A gyümölcs húsos részét összekeverjük az olajjal, majd egy fésűvel egyenletesen felvisszük a hajra. Hagyjuk magunkon 20 percig, majd öblítsük le és mossuk meg utána a hajunk.
 3. Hajerősítő maszk: a kókuszolaj rendkívül gazdag tápanyagokban, így nem kell különféle vegyszerekkel bajlódnunk. Három evőkanál kókuszolajat melegíts fel gyönge lángon, majd hagyd kihűlni. Üss fel egy tojást, keverd össze a langyos olajjal, majd masszírozd bele a hajadba. Ha ezzel kész vagy, egy műanyag zacskóval teker be a hajad, s hagyd magadon egy órára. Ezután a szokásos módon öblítsd le! A maszk kiválóan alkalmas a haj töredezettségének megszüntetésére.
 4. Göndör vagy fénytelen hajra: végy egy kisebb, borsónyi mennyiségű kókuszolajat, dörzsöld be a tenyered, és lágyan dolgozd be a hajadba. Ha egyenes, de fénytelen, akkor csak finoman húzd végig a hajadon.
 5. Korpásodás: mivel a kókuszolaj antibakteriális és gombaölő tulajdonságokkal rendelkezik, kiválóan alkalmas fejbőr problémákra is. A fejbőr felszívja az olajat, hidratálja a száraz, korpás bőrt, így hatékonyan enyhíti a korpásodás tüneteit. Használata egyszerű: masszírozd be a fejbőrbe mintegy öt percen át, hagyd egy picit hatni, majd mosd meg samponnal alaposan.
 6. Őszülés: végy pár curry levelet, őröld le őket és adj hozzá egy kis vizet. Ezt a pasztát keverd össze két csésze kókuszolajjal, majd melegítsd fel a keveréket addig, amíg a nedvesség elpárolog belőle. Miután lehűlt, tárolhatod is. Dörzsöld bele a hajadba kéthetente pár alkalommal. Hagyd magadon egész éjszakán át, növelve ezzel a szer hatékonyságát.
 7. Összefogva hordod a hajad? Van megoldás. Kend be a hajadba az olajat, hagyd magadon egy pár órát, és nem fogja tépni a hajad a gumi.

 Testápolás

 8 . Testápolás: végy két csésze folyékony szappant, egy csésze rózsavizet, négy evőkanál kókuszolajat, és 20-30 csepp levendula illóolajat. Öntsd az összes hozzávalót egy üvegcsébe, és addig rázd, amíg minden komponens össze nem keveredik. Ezt minden alkalommal ismételd meg. Használata végtelen egyszerű, mintha csak egy folyékony szappannal kennéd be magad.
 9. Egyszerű lemosás: kiszáradt, hámlik a bőröd? A kókuszolaj ebben is segít. Az olajhoz adj tengeri sót, és használd úgy, mint egy egyszerű bőrradírt. Megszabadulsz az elhalt hámsejtektől, és hidratáló hatásaként a bőröd újra élettel teli lesz.
 10: Bőrradír: végy 50 ml kókuszolajat, 10 ml makadámia olajat, 10 csepp narancs és10 csepp citrom illóolajat, és 60 gramm barna cukrot. A kókusz- és makadámia olajat keverjük össze, add hozzá az illóolajokat, majd fokozatosan, szépen lassan a barna cukrot. Ha végeztél, öntsd az egészet egy légmentesen záródó edénybe, és tárold a hűtőben. Zuhany közben a nedves bőrbe dörzsöld be, különösen figyelmet szentelve a térdeknek, és könyöknek. Öblítsd le, majd egy kevéske kókuszolajjal kend át magad, így a bőr újra rugalmas és puha lesz.
 11. A sima bőrért: keverjünk össze egy félcsészényi barna cukrot, fél csésze sót, egy evőkanál citromlevet, kókuszolajat és mézet, majd jól keverjük össze. Használjuk hetente egy-két alkalommal a bámulatosan sima bőrért.
 12. Hidratálás. kiszáradt, pikkelyes a bőröd? Végy egyenlő mennyiségben kókuszolajat és olívaolajat, adj hozzá néhány csepp rózsa vagy tömjén illóolajat, majd egyszerűen kend be vele magad.
 13. Hidratálás maszkban: vedd a fenti főzetet, kend bele vele az egész tested, majd tekerd be magad egy jó meleg törülközővel.
 14. A kókuszolaj gazdagon tartalmaz zsírsavakat, így kiváló hidratáló. Egyszerűen kend be magad vele zuhanyzás után. A hatás nem marad el, a bőröd selymes és puha lesz.
 15. Borotváláshoz: Igen, a kókuszolaj erre is jó. Használjuk borotvakrém helyett, amely segít a szőrtüszők és makacs szőrszálak eltüntetésében a még simább borotválásért.
 16. Borotválás után: A kókuszolaj segít a bőr borotválás utáni regenerálódásában is.
 17. Otthoni gyantázás: Az olaj felpuhítja, felkészíti a bőrt a gyantázásra.
 18. Narancsbőr ellen: keverjünk össze egy csésze kókuszolajat, egy csésze jojobaolajat, húsz csepp ciprus illóolajat, húsz csepp boróka illóolajat és tíz csepp levendula illóolajat. Masszírozzuk be az érintett területeket, és hagyjuk egy éjszakán át hatni.
 19. Napozás utáni testápoló: végy egy csésze kakaóvajat, fél csésze kókuszolajat és négy teáskanál mandulaolajat. Az összetevőket melegítsd fel, amíg a vaj megolvad, majd öntsd egy edénybe, és hagyd kihűlni. Masszírozd be közvetlenül a napozás után. Megnyugtatja a bőrt.
 20. Izomnyugtatásra: a kókuszolaj sokoldalúan felhasználható, így talán nem meglepő, ez alól az izmok sem maradhatnak ki. Vegyél négy teáskanál shea vajat, vagyis a kelet-indiai illipe-olajfa kivonatát (egyes vélemények szerint ugyanakkor ez a növény inkább káros, mint hasznos), három evőkanál kókuszolajat, két evőkanál jojobaolajat, hat csepp borsmenta illóolajat, hat csepp eukaliptusz illóolajat, négy csepp levendula illóolajat és egy teáskanál méhviaszt. Olvaszd meg az olajat, add hozzá a illóolajokat és öntsd légmentesen záródó edénybe.
 21. Sebekre: a kókuszolaj egy vékony antiszeptikus és antibakteriális réteget képez, amely megvédi a sebet a portól és a baktériumoktól. Ráadásképpen felgyorsítja a gyógyulási folyamatot azáltal, hogy növeli a sejtosztódást és serkenti a kollagén termelést. Kend be a sebet egy kis kókuszolajjal, hogy a seb gyorsabban gyógyuljon, és ellenálljon a fertőzéseknek.
 22. Szemölcsre: végy egy negyedcsészényi kókuszolajat, tíz csepp citrom illóolajat, tíz csepp teafa illóolajat és két csepp kakukkfű illóolajat, keverd össze és alkalmazd négyszer naponta az érintett területen. Legalább harminc percig ne mosd le az olajat.
 23. Szeplők: a kókuszolaj után almaecetet alkalmazzunk a kérdéses területen. A szeplők pár hét után halványulni fognak.
 24. Éjszakai balzsam: végy egy csésze meleg kókuszolajat, keverd össze egy csésze mandulaolajjal és két-három csepp rózsa illóolajjal. Tárold egy légmentesen zárható edényben, használd úgy, mint egy normál balzsamot.
 25. Fénnyel teli bőrért: masszírozd be a kókuszolajjal az egész tested, így gyönyörű, fényes lesz. Adhatsz az olajhoz egy kevés csillámport is.

Csokoládé, ami nem hizlal

Az alaprecept

1. verzió: kókuszzsír + keserű kakaópor + eritrit

2. verzió (kevésbé zsíros): keserű kakaópor + eritrit + Cocomas + nagyon kevés kókuszzsír

A szép ebben az, hogy a zsír szénhidrátok kíséretében hizlal, itt viszont erről szó sem lehet!
Az alapanyagok nem feltétlenül a legolcsóbbak, viszont olyan kevés kell belőlük egy adag finom csokoládé bekeveréséhez, hogy sokkal kevesebbe kerül, mintha boltban vennéd meg!

Nagyon egyszerű a dolgod:

az alapanyagokból keverd ki a kívánt keménységű csokoládét. Ha egészen sűrűre kevered, akkor fél kiskanálnyi adagokat a tenyeredben gömbölyűvé formázhatsz. A közepébe akár 1-1 törökmogyorót is nyomhatsz vagy bármit, amit megkívánsz.
A képen látható hiperfinom csokoládé golyókat darált mákba forgattam és apróra vágott aszalt sárgabarack és mazsola szemeket szurkáltam beléjük.
Gyakran azonban nem teszekbele semmit, pusztán önmagában élvezem a finom, keserű csokoládét, amit mostantól soha többé nem szándékozom boltban, méregdrágán, adalékanyagokkal és cukorral együtt vásárolni!
Az eritrit cukoralkohol, édessége a cukorénak kb. 80%-a. 0 kalória. A Cocomas 100% kókuszkrém. Mindkettő bio boltban kapható. Érdemes jól körülnézni, mert hatalmas árkülönbségek tapasztalhatók.

Pupusas bögrésen, tepsiben

A tepsiben sült változat:
P1040013
A serpenyőben sült változat:
DSC042381
 :-) Méghozzá bögrés-tepsiset, merthogy ez eredetileg egy serpenyős étel, de ha nagyobb mennyiségben szeretnénk készíteni, akkor én mindenképpen ajánlom sütőben sütni, hogy ne kelljen mellette túl sokat ácsorogni.  A tölteléket csak azért írtam le, mert én így készítettem, de hogy Ti mit tesztek bele, annak csak a fantáziátok szab határt :-) Mondjuk én kapásból dupla adaggal indítok :-) Az éppen egy tepsire való, azaz tizenkét darab.
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!
Hozzávalók:
- két és fél bögre liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál só
- fél bögre víz
- 3 evőkanál olaj
Töltelék, amit én használtam:
- 1 fél fej lila hagyma
- 4 evőkanál tejföl
- 10 dkg házikolbász
- reszelt sajt
- fél paprika apróra vágva
- só, bors
Elkészítése:
1. A sütőt 200 fokra kapcsoljuk. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Lehet, hogy még egy kis vizet adnunk kell hozzá, hogy jól formázható legyen.
2. Míg pihen a tészta, addig feldaraboljuk, és összekeverjük a töltelékhez-valót.
3. A tésztát 6 egyenlő részre osztjuk, gombócokat formálunk belőlük, majd minél vékonyabbra nyújtjuk őket. Én vizes nyújtófával szoktam, és nem teszek a deszkára lisztet, hogy jobban tapadjon. Ha nagyon csúszkál, akkor akár alá is mehet víz.
4. A közepükre halmozunk 2-2 evőkanál tölteléket. A tészta széleit összefogjuk, batyuvá vagy táskává formáljuk, óvatosan, hogy ki ne szakadjon, meglapogatjuk egy kicsit. A széeleket az ujjunkkal jól nyomjuk össze. Itt a kicsit bevizezett kéz sokat segíthet.
5. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, és kb. tizenöt perc alatt készre sütjük. Az utolsó öt percben felkapcsolhatjuk a maximumra a sütőnket, hogy jól megpiruljanak. Aki roppanósabbra szeretné, az még egy kicsit süsse.
5. Serpenyőben is süthetjük, durván három-három perc alatt oldalanként. Közepes hőfok elég, különben a külseje túl gyorsan pirul. És érdemes az oldalukra is állítani őket.

Bögrés házi túrós-barackos lepény!

Bögrés házi túrós-barackos lepény!

barackos túrós lepény

Sárgabarackkal is tökéletes lehet, vagy esetleg málnával. Szóval nyugodtan próbáljátok ki más gyümölccsel is, szerencsére a túró ilyen gyümölcsbarát.:)
Hozzávalók: (1 bögre 2,5 dl)
1,5 bögre rétesliszt
fél csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
50 dkg túró
4 darab nektarin (puhább, édesebb, a héját nem szedtem le)
2 csomag vaníliás cukor
1 bögre porcukor
10 dkg vaj
2 dl tej
2 tojás
1. Egy keverőtálban összekeverjük a lisztet, sütőport, a porcukrot, vaníliás cukrot és a citrom reszelt héját, majd a tejet és a tojást is hozzáadjuk. Csomómentesre kevertem. Közben a vajat felolvasztottam, majd amikor langyosra hűlt, akkor a keverékhez adtam.
2. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral (a kisebb tepsi, nem az, amit a sütőhöz adnak) majd beleöntöttem a tészta felét.
3. Rámorzsoltjuk a túrót, majd a darabokra vágott nektarinnal is megszórjuk. Utána egyenletesen eloszlatom a maradék tésztát a tetején. Nem kell, hogy mindenhova jusson.
4. 180 fokra előmelegített sütőben kb 35-40 percig sütjük. Langyosan a legfinomabb!bögrés barackos túrós