2018. július 8., vasárnap

Zöldséges-húsos jutalomfalat kutyáknak



Hozzávalók:
130 g teljes kiőrlésű liszt
90 g zabpehely
6-7 púpozott evőkanálnyi apróra tépett csirkehús (pl. sült csirke maradékból, vagy a levesből)
125 g felaprított zöldbab, zöldborsó és sárgarépa vegyesen, megfőzve (mi alaplében főztük fogkeményre és úgy gyúrtuk össze a liszttel)
1 tojás
kb. 125 – 150 ml zöldség- vagy húsalaplé (de ha nincs épp kéznél, használhatunk vizet és tejet felesben)

Elkészítés:


A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A lisztet összekeverjük a zabpehellyel, majd hozzáadjuk a zöldségeket és a csirkehúst, ezt is elkeverjük. Beledolgozzuk a tojást, majd lassan adagolva a folyadékot is. Közben gyúrjuk, amíg el nem érjük a kissé ruganyos tészta állagot, amit már lehet nyújtani.

Hozzávetőlegesen fél centiméter vastag kört formázunk és tetszőleges kiszúróformákkal kivágjuk a jutalomfalatokat.

Sütőpapírral kibélelt tepsiben durván 30 percig sütjük őket, míg szépen meg nem barnulnak.

Hűtőben néhány napig nyugodtan tárolhatjuk. Ha legszőrösebb barátunk nem fogyasztja el hamarabb.

2018. július 6., péntek

Csicseriborsós töltött kenyér

Amire szükséged lesz hozzá:
20 dkg csicseriborsó liszt
20 dkg fehér tönkölybúza liszt
1 ek. fehér liszt (ez csak a formázáshoz kell két kelés között)
2.25 dl (fele langyos víz,fele tej)
élesztő (friss fele)
1 kk. nádcukor
1 tk.só
1 ek.olívaolaj

Most a tölteléke:
3 ek.tejföl (jó sűrű)
2 közepes lilahagyma
5-8 dkg sajt (én most mozzarellát tettem bele)
2-3 ek.olívaolaj
kakukkfű ág


A lilahagymákat megpucoltam és vékonyan felszeleteltem, 2-3 kanál olívaolajba tettem párolódni, sóztam, majd kakukkfüvet morzsoltam rá. Félretettem hűlni.
A csicseriborsó lisztet és a tönkölyt elkevertem villával, sót tettem bele. A tejet a langyos vízzel összeöntöttem, belemorzsoltam a fél élesztőt, cukrot és hagytam felfutni.
A liszthez öntöttem az élesztőt, beletettem az olívaolajat és most a géppel dolgoztattam össze. A végén szépen leszedtem az edény oldaláról, – amire kiváló eszköz a szilikonos kis lapátka – hintettem rá a  fehér lisztből, és egy kis helyes gombócot formáltam belőle olívaolajos kézzel. Ekkor még elég lágy volt a tészta. Hagytam 1 órát kelni.
1 óra elteltével újabb gyúrás következett, de csak 1-2 percig, és meghintettem a maradék sima liszttel, újabb finomabb átgyúrás után megint pihenő következett.
Amikor megkelt,  kis tepsinyi sütőpapírra tettem a mini cipót és csak úgy egy kis téglalapot formáltam belőle olívaolajos tenyérrel, úgy 1- 1.5 cm vastag volt ilyenkor a tészta. Megkentem a tejföllel, de nem egészen a szélekig. Ráöntöttem olajostól a lilahagymás finomságot, vékony szeleteket pakoltam a tetejére  a mozzarellából ide-oda,és a sütőpapírral két hosszanti oldalról emelve összezártam a tetejét egymásra hajtva a két oldalt.

Összecsipegettem az ujjaimmal felül, és egy kis formába fektettem, (lsd. képen) ezért maradt szép formája, és bár szétnyílt a teteje, semmit sem veszített a szépségéből, max nevezhetjük rusztikusabb kenyérkének.
Bátran töltsétek bármivel, paradicsomos gombával vagy sonkás olívabogyós töltelékkel, tejfölös fokhagymás parajjal, de bármivel tényleg amit csak szerettek és fűszerezzétek! Jó étávgyat

2018. január 31., szerda

Mogyorós whoopie

 

Hozzávalók:

 
150 g török mogyoró aprítva
 
50 g teljes őrlésű tönköly liszt
 
50 g olvasztott vaj
 
75 ml olaj
 
110 ml mandula tej ( Én az Alpró márkát használom)
 
45 g keserű kakaópor ( jó minőségű holland kakaó)
 
2 tk. vanília kivonat
 
0,5 tk. szódabikarbóna
 
0,5 tk. sütőpor
 
1 csipet só
 
5 ek. eritrit
 
1 tojás
 

Krém:

 
125 g mascarpone
 
125 g natúr sajtkrém 
 
1 ek. vbanília kivonat
 
2 ek. eritrit
 
 

Elkészítése:

 
 
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
 
Keverőtálba tesszük az olajat, az olvasztott vajat, majd a török mogyoró darát és jól elkeverjük.
 
Ráütjük a tojást, és hozzá tesszük a többi adalékot is. A legvégén, amikor mindent összedolgoztunk a tálban, akkor szitáljuk rá a lisztet és így kapjuk meg a massza állagú tésztát amire szükségünk van.
 
A tepsit kibéleljük sütőpapírral és egy teáskanál segítségével kis halmokat rakunk rá egymástól kb. 5 cm távolságban. Erre azért van szükség, mert a sütés közben megfolyik, terebélyesedik a tészta, majd megemelkedik és így lesznek minipiskóta tallérok.
 
10-15 percig sütjük őket. A sütőből kivéve nem piszkáljuk, hagyjuk kihűlni őket akkor lesznek megfelelő keménységűek.
 
Elkészítjük a habot és a kihűlt tallérokat összeragasztjuk vele.
 
Tálaljuk őket hidegen!
 
Tárolásuk hűtőszekrényben.
 
Másnap fogyasztva még finomabb! :)
 
Az egész szénhidrát tartalma: 40 g ch

2018. január 26., péntek

Oregánós kenyér

2 kis kenyér hozzávalói:

  • 250 ml mandulaital
  • 9 g élesztő
  • 1 evőkanál méz
  • 450 g tönkölyliszt
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál sűrített paradicsom
  • 1 tojássárgája
  • 250 g friss sajt
  • 2 evőkanál szárított oregánó
  • frissen őrölt fekete bors
Elkészítés:


  1. A mandulaitalt langyosítsa meg. Öntse egy tálba, és keverje össze az élesztővel és a liszttel. Pihentesse 10 percig, amíg a felszínén néhány buborék nem képződik.
  2. Keverje össze egy tálban a tönkölylisztet az oregánóval és aˆ sóval. Adja hozzá a tejjel elkevert élesztőt és az olívaolajat, és először fakanállal, majd kézzel gyúrja 2 percig. A tésztából formáljon egy golyót, tegye egy tálba, fedje le tiszta konyharuhával, és meleg helyen (például a ˆkissé előmelegített, majd kikapcsolt sütőben) 1 órát hagyja kelni.
  3. Ossza a tésztát 2 részre és formáljon újra golyókat belőle. Tegye át őket két sütőformába (például hosszúkás, szögletes sütőformába) és hagyja további 20 percig kelni.
  4. A sütőt melegítse elő 180 fokra. Mindkét kenyér tetejét kenje meg tojássárgájával és süsse 30–35 percig.
  5. A paradicsomos friss sajthoz keverje el a sűrített paradicsomot, a friss sajtot és a borsot. Az oregánós kenyérrel együtt tálalja.

2018. január 25., csütörtök

Vega hortobágyi

A palacsintához
  • 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 20 dkg fehérliszt
  • 7-8 dl buborékos ásványvíz
  • 1 dl étolaj
  • 1 ek nádcukor
  • 2 kk só
A töltelékhez:
  • friss zöldségek, például: kukorica, borsó, sárgarépa, karfiol, brokkoli
  • 1 dl forrásvíz
  • 2 kk só
  • olaj
A ricotta túróhoz:
  • 250 dkg tofu
  • 2 ek citromlé
  • 1 dl forrásvíz
  • 2 gerezd fokhagyma
  • oregánó
A díszítéshez:
  • 1 fej vöröshagyma vagy póréhagyma
  • 3 nagy fej paradicsom
Palacsintát dobálni: menő
Sok menő dolog van a világon. Menő például egy nagy, piros sportkocsiban végighajtani a nagykörúton és úgy nyomni a mélybasszust, hogy leég a járókelők haja, menő a Széchenyiben a termálmedencében sakkozni, vagy lezúzni mountain bike-kal egy erdőben a hegyoldalon, persze az arra járó nyugdíjas, turista-szakosztályt jól beverve sárral. De legalább ilyen menő a palacsintát úgy megfordítani a serpenyőben, hogy feldobjuk jó magasra levegőbe, aztán meg elkapjuk. Ettől garantáltan egy orosz zsonglőr és Jamie Oliver közös csodagyerekének fogjuk érezni magunkat. Persze ehhez kell egy jó palacsinta recept és ez az itteni ilyen.
Keverjük össze a kétféle lisztet, adjuk hozzá a sót és a cukrot és kavircoljunk ebből egy homogén elegyet és csak ezután öntsük hozzá a buborékos vizet és az olajat. Az olaj azért fontos, mert ha ezt belerakjuk, akkor csak az első sütéshez kell beolajozni a tepsit, ezután a szükséges mennyiség kisül a tésztából sütés közben, így elkerüljük az állandó, őrjítő újraolajozást. Az így elkészített tészta gyorsan sül, minden piszkálás nélkül, enyhe rázogatásra elválik a serpenyőtől és sokemeletnyi magasságba dobással garantáltan megfordítható. Elképesztő sikerélmény ez, és még kész sincs az étel! Süssünk jó vastag palacsintákat, hogy később a tölteléktől ne durranjanak ki.
A csirke transzfigurációja zöldségkrémmé
A zöldségmixet zúdítsuk lábosba és pirítsuk pár percig egy kis olajon. Ha már nagyon idegesít minket a sistergés, öntsük le annyi vízzel, hogy ellepje és főzzük meg. Ezután botmixerrel vagy turmixgépben pépesítsük krémmé és egy kis sót se felejtsünk ki belőle. Ezzel a krémmel már meg is tölthetjük a palacsintákat, egy palacsinta körülbelül három evőkanál tölteléket bír el szétdurranás nélkül. Az így megtöltött palacsintákat ezután négyrét hajtjuk és értelmesen egy jénai tálba rendezzük. (Ha ez a zöldségkrém nem kerülne ezután sütőbe, mondanám, hogy adjunk hozzá bőségesen extra szűz olívaolajat, mert az különösen finommá és krémessé teszi. Alapszabály azonban, hogy hideg sajtolású olajat ne hevítsünk 100 Celsius fok fölé, mert az egészségtelen.)
Paprikából Jancsika, tofuból meg ricotta
Most elárulom önöknek a világ egyik legkülönösebb titkát, amit amúgy páncélszekrényben és két felfegyverzett rottweilerrel őrzök. Ezért a titokért hálás lesz Önöknek minden laktózérzékeny ínyenc, aki évek óta ricotta túró után sír. A boltban kapható tofutömböt meghámozom, azaz kiveszem a zacskójából, villával enyhén szétnyomkodom, majd 1 dl vizet, 2 evőkanál citromlevet, fokhagymát, oregánót és egy kis sót adok hozzá, mielőtt turmixgéppel átkrémesítem. Így egy olyan krémet kapok, ami bátran összetéveszthető a ricotta túróval. És most jöhet a grand finis.
A grand finis
A ricottát ráborítom a töltött palacsintákra, egyenletesen szétkenem, az egészet még néhány szelet paradicsommal és vörös- vagy póréhagymával díszítem. Végül 200 fokos előmelegített sütőbe tolom és ott 30 percig, illetve addig sütöm, amíg a ricotta enyhén megsül a tetején. Ha még egy frankó salátát is tálalok hozzá, a vendégek az öröm és élvezet könnyeivel fogak sírni.

2018. január 22., hétfő

Diós zongorabillentyű


Hozzávalók 4 személyre:
20 dkg darált dió
2 tojás sárgája
10+10 dkg porcukor
1 tojásfehérje
1. A legjobb – amennyiben rendelkezünk késes aprítóval -, hogy ha abban daráljuk meg a diót, és amikor már elég jól összeaprította a gép, beledobjuk a két tojás sárgáját, az egyik 10 dkg porcukrot, és kevertetjük tovább.
2. Kiborítjuk a keveréket a munkalapra, és kinyújtjuk sodrófával úgy, hogy közben téglalap alakúra egyengetjük.
3. A tojásfehérjét a másik 10 dkg porcukorral kis gépi habverővel addig verjük, amíg jó sűrű masszát nem kapunk. Kicsit folyni fog még, de az nem baj. Ezt a masszát rákenjük a dióra.
4. Késsel vékony csíkokra (zongorabillentyű) vágjuk a lapunkat, és ezeket a csíkokat sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk.
5. 100 fokos sütőben szárítsuk a stanglikat kb. 20 percig, addig, amíg a máz meg nem keményedik kissé a tetején.

2018. január 21., vasárnap

Hamis csirkenuggets csicsriborsóból



Valljuk be, nincs túl sok olyan étel, amiért minden gyerek rajong. A csirkefalatkák (alias "chicken nuggets") azonban biztosan egy közülük. A csicseriborsó ezzel szemben valószínűleg nem tartozik ebbe a halmazba, pedig rengeteg rostot, ásványi anyagot (vasat, magnéziumot, cinket) és vitamint (B1, B6, E, karotin) tartalmaz. Na de ki mondta, hogy ne trükközhetnél egy kicsit? Készítsd el ezeket a csicseriborsót rejtő hamis csirkefalatkákat, és meglátod, életed értelme pont úgy fogja bekebelezni mindet, mintha csak a kedvenc ételét szolgáltad volna fel!
Hozzávalók (4 főre):
  • 1 csicseriborsó konzerv lecsepegtetve
  • fél hagyma
  • negyed csésze friss aprított petrezselyem
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás
  • 1 tk köménymag
  • 1 tk só
  • 1 csipet bors
  • 1 tk citromlé
  • 1 tk sütőpor
  • 1 tk olívaolaj
  • 1 csésze zsemlemorzsa
Elkészítés:
Egy nagyobb edényben villával vagy krumplitörővel pürésítsd a lecsepegtetett csicseriborsót. Helyezd bele a hagymát, petrezselymet és fokhagymát a konyhai robotgépbe, majd pürésítsd ezt is.
A hagymás pépet keverd az összetört csicseriborsóhoz, majd egy külön edényben mixeld össze a következőket: tojás, kömény, só, bors, citromlé, sütőpor, olívaolaj. Végül ezt is keverd hozzá a hagymás-csicseris péphez, és lassan szórd bele a zsemlemorzsát. De csak annyit, hogy egy nem túl ragacsos masszát kapj.
Formázz kis csirkefalatka formákat a tésztából.
Egy serpenyőben hevíts fel egy evőkanál olívaolajat, és közepes lángon süsd ki őket, míg szépen meg nem pirulnak mindkét oldalukon.